Az idei évben két ízig-vérig amerikai stílusú autó járt nálam – az egyik a Subaru Forester, a másik pedig mai tesztalanyunk: a Kia Sorento hybrid változata, kryptonite felszereltséggel és fekete színben, mélykék árnyalattal.
Az autó nem csak első látásra, de az árcímkére való rápillantás után is az általam tesztelt autók közül is inkább a felsőbb kategóriába tartozik. De vajon oda is való? Nézzük meg a részleteket.
Külsőre
A Kia ragaszkodott az egyébként nem sokat változott formanyelvhez. Ebben az autóban benne van szinte a gyártótól tesztelt szinte mindegyik eddig modellből valamilyen kis jellegzetesség, például az első hűtőrács ami egy kicsit Sportages, de mégsem, a hűtőrács alján végigvezetett krómszínű csík egyedivé teszi – amit végigvezettek az autón. A hűtőrács alatt alatt egy vízszintesen elhelyezett légbeömlőt láthatunk.
Az oldalsó díszléceken is megtalálható, felül a kilincsek vonalában is megtalálható, az ablakokat körbefogja és így halad szépen hátrafelé, ahol megint egy már ismerősnek tűnő hátsó dizájnnal találkozhatunk. Merész, robosztus és erős – tükrözi a hátsó lámpák kialakítása is.
Az autó teljesen LED-es fényszórókat kapott, amit a gyártó a Starmaps koncepció alapján alakított ki, ezzel kiemelve a markáns orrészt, amely pedig abszolút teret ad az autónak, akárhova is megyünk vele.
Az teljesen látszik rajta, hogy ez már egy tökéletesített forma – hisz a Sorento sorozat első tagja 2002-ben indult, akkor még csak kompakt SUV-ként – azóta viszont már egy közepes méretű crossover SUV-vá nőtte ki magát, valljuk be őszintén, elég méretes verda.
Az autó 19 colos könnyűfém keréktárcsákat kapott, szintén pengeszerű dizájnnal ellátva, ami a mai autókon már eléggé gyakori, akármelyik gyártót vesszük alapul. Az alapfelszereltség 18 colos kerekeken gurul, felszereltségtől függően lehet 18, 19 és akár 20 colos is. Ezeken a keréktárcsákon gyárilag pedig Continental gumikkal érkezik.
A számok igazolják az érzetet, az autó hossza 4810 mm, szélessége 1900 mm, magassága pedig 1700 mm – kevés méretben ekkora autó jár az utakon, ha nem pickupokról van szó.
Az autó 5 és 7 üléses kivitelben is elérhető, nálam az öt üléses járt – melynek súlya 1741 kg, míg a hét üléses verzió 1783 kg.
Teljes lakosztály, SPA-val
,,Szintet lép a mindennapokban” – ezzel a mottóval találkozhatunk a modell honlapján először. Teljes egészében leírja azt az érzést, amit vezetés közben érezhetünk.
Belül is körbenézve egy teljesen letisztult műszerfalat kapunk – engem teljesen elfogott az az érzés, amit a Toyota Camryben is éreztem, hogy ez nem egy mai autó – ez egy tíz évvel ezelőtti luxusautó. Értsd jól. Ez az érzés elég ambivalens, hiszen a gyártó minden funkciót belerakott, amit csak el lehet képzelni és standard a mai új autók legmagasabb felszereltségénél. Le a kalappal.
A beltérre inkább lakosztályként hivatkoznék – rengeteg helyet kapunk és nem csak érzetre. A középkonzolban található a megszokott könyöklő alatti tároló, bőven igazodik minden igényünkhöz, előtte található egy ujjlenyomatolvasó, amivel könnyedén azonosíthatjuk, éppen ki ül az autóban. Beállítható ugyanis több vezetői profil, ujjlenyomathoz kötve. Rányomva egyből beállítja a tükröket, az ülést és az elmentett beállításokat. A műszerfal felé haladva találunk két pohártartót, mellette pedig a DRIVE MODE kapcsolóját és a menetirány-váltó kapcsolót, nagyon egyedi dizájnnal, ami számomra bejön. Főleg a világítása.
Az anyaghasználat mindenhol bőr, panther black színben. Ez igazán kényelem és luxusérzetet nyújt, az autó minden pontján gyönyörű. A beltérben relatíve kevés műanyagot találunk, ahol viszont igen, ott is a minőségibb változattal találkozunk, egyáltalán nincs olcsó érzete. A kormány fogása nagyon kellemes, igazán kézreálló.
Az ülés pedig megérne egy külön cikket – ez volt az eddigi egyik legkomfortosabb ülés, amit autóban valaha láttam, illetve rengeteg ponton állítható. A teljesség igénye nélkül felsorolnám, hogy mit tudnak az elektronikusan állítható első ülések:
memória funkció a vezetőüléshez
deréktámasz a vezető- és utasüléshez
combtámasz és masszázsfunkció (időzíthető) a vezetőüléshez
tényleg frissítő átmozgatás 30 percenként a vezetőülésben
fűthető és szellőztethető első ülések, a hátsó ülések pedig „csak” fűthetőek.
És ez mind nem csak reklámszöveg, hanem tényleg igaz – nagyjából 24 órát mentem az autóval egy hét alatt és egyáltalán nem fárasztó benne ülni.
Rátérve az infotainment rendszerre, amely egy kettős 12,3 colos ívelt panoráma kijelző, és egyébként a megszokott Kia Connect szolgáltatásra alapul az egész. Szinte teljesen megegyezik az általam eddig tesztelt Kia modellekével (Kia Sportage, Kia EV4). Azon belül beállíthatunk különféle licenszelt témákat, minden személyre szabható, támogatja vezeték nélkül az Android Auto és Apple Carplay szolgáltatásokat.
Minden utasra gondoltak, elegendő USB-C port áll rendelkezésre még akkor is, ha mindenki tölteni szeretne. Elöl található kettő többfunkciós, egy vezeték nélküli töltő, a hátul ülők pedig az első ülések támláján találhatják meg a töltőportjukat.
Az autó rendelkezik Head Up Display rendszerrel is, mely a jól bevált alapon működik, minden információt kiír – éppen elegendőt ahhoz, hogy ne kelljen levennünk a szemünket az útról. Az éppen lejátszott zeneszámot, hívást, tempomatot, sávtartót, sebességet, sebességkorlátozást, stb.
A külön opcióként rendelhető napfénytető pedig bevilágítja az egész utasteret, hiszen majdnem a teljes tető egy üvegablak. Abszolút prémium érzetet kelt, illetve tökéletes egy kiruccanás során egy éjszakai csillagnézéshez.
A hangokért pedig egy 12 hangszóróból álló Bose prémium hangrendszer felel – SurroundStage technológiával. Teljesen meg vagyok vele elégedve, profi, gépészkedés nélkül is tökéletes hangot ad ki, élmény vele zenét hallgatni. A tesztidőszak alatt előfordult, hogy csak simán zenét hallgatni ültem be az autóba.
Pakolhatóság, csomagtér
Az autó, adottságaival együtt egy teljesen élhető konstrukció. Akár hétköznapi használatra, akár nagyobb csomagok szállítására, nagybevásárlásra, de akár hosszú túrákra.. de akár kempingezésre is alkalmas, a hátsó ülések ledöntésével majdnem két méternyi hely áll rendelkezésre.
A számadatok pedig a következők: 697 literes a csomagtér, hátsó ülések ledöntésével pedig 2085 liternyi helyet kaphatunk.
Meghajtás
A hosszú családi kirándulások támogatója pedig egy 1.6-os turbófeltöltős benzinmotor, hybrid hajtással megsegítve (Smartstream™ hajtáslánc). A motor önmagában 215 lóerős maximális teljesítményre képes, 5000-es fordulat környékén. A hybrid rásegítés pedig 60 lóerő körül mozog.
Sorento a mindennapokban
Mint korábban említettem, nagyon gyorsan hozzámnőtt az autó. kevesebb, mint egy hét alatt 700 km-t tettem meg vele, nagyjából 24 óra alatt. Így mondhatom, hogy amit kellett, azt megismertem belőle – és az majdhogynem hibátlan.
Szoftveresen tökéletesen össze van rakva az autó, kisebb megakadásokat sem tapasztaltam vele, de ez már a korábbi Kia modelleknél is alapvetés volt.
A vezetési élmény oldaláról is odatette magát, a felfüggesztése úgy viselkedik, mint egy hajó. Nem okoz neki gondot egy bucka, gödör vagy bármilyen magyaros úthiba, simán átgördül rajta és csillapítja a G-erőket.
Kanyarogni vele nagyon kényelmes, méretéhez képest olyan könnyen irányítható, mint egy Swift. Fordulóköre 11,56 méter.
Parkolni vele szintúgy nagyon egyszerű, a 360 fokos kamerarendszernek köszönhetően – melynek képe vetekszik a legtöbb közép-felsőkategóriás webkamerákéval.
A tesztidőszak alatt igyekeztem szigorúan hozzáállni és hibákat keresni, viszont nem nagyon találtam negatívumot az autóban. Amit mindenképpen megemlítenék, az pedig az, hogy néha a beltérben található műanyagok recsegő hangot adnak ki – de egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fordult ez elő – és szinte minden esetben útburkolati hiba, földút miatt. Tehát teljesen érthető.
A hybrid rásegítésnek köszönhetően gyorsul is rendesen – 0-ról 100 km/h-ra mindössze 8,6 másodperc alatt. Végsebessége pedig 193 km/h.
Számtalan okosfunkcióval szerelték fel, a teljesség igénye nélkül ezek a következők:
Autópályán használható asszisztensek:
navigáció alapú adaptív sebességtartó automatika – GPS alapon figyeli, hogy milyen kanyarok várhatóak, automatikusan lelassul a kanyar biztonságos bevételéhez szükséges sebességre, majd visszagyorsul
sávtartó, sávkövető, sávváltás-asszisztens, sebességkorlátozás-menedzsment
Biztonsági funkciók:
holttérfigyelő, aktívfékezés funkcióval – ha megpróbálsz holttérben lévő autó felé kanyarodni, azonnal jelez, fékez és visszakormányoz
ráfutásos ütközéselkerülő rendszer
hátsó keresztirányú ütközéselkerülő asszistens
másodlagosütközés-elkerülő rendszer – ütközés vagy vészmanőver esetén segít megelőzni a jármű kiszámíthatatlan mozgását, csökkenti a további ütközések veszélyét
biztonságos kiszállásasszistens
Parkolási segédek:
360 fokban figyelő parkolóradarok, vészfékező-rendszerrel
kívülről távirányítható parkoló segéd
Mindezek használata mellett teljesen olyan érzés vezetni az autót, mintha ő is a sofőrrel együtt gondolkodna, előre nehezen kiszámítható helyzeteket vesz figyelembe, mindent a biztonság jegyében. Szerintem ez az autó az egyik legélhetőbb, legkorrektebb az eddig teszteltek közül, de az év végi összefoglaló toplistájában mindenképpen helyet fog kapni.
Amit mindenképpen dicsérnék, az pedig a fogyasztás. Ha most egy 1,7 tonnás ilyen nagy vadállat fogyasztását kéne megtippelni, akkor biztosan legalább a dupláját mondanám, mint amit a műszer és a saját mérésem mutatott. A Sorento 700 kilométerre számított átlagfogyasztása mindössze 6,5 liter. Ez teljesen vegyes használat, rengeteg autópályával, 130-as tempóval. A gyártó által közölt adat 6,4 liter, ami tulajdonképpen teljes egészében megegyezik a valósággal. Ha többségében bel- és külvárosban közlekedünk vele, illetve lakott területen kívüli utakon, akkor ez a fogyasztás mindössze 4,7 körül mozog. Példaként egy konkrét szám: Gödöllő-Szent Gellért tér-Gödöllő viszonylat (nagyjából 60 km) fogyasztása 5,3 liter volt.
Le a kalappal, ez a szám teljesen meglepett.
Összegzés
A Kia Sorento Hybrid egy tökéletes választás mindazoknak, akik egy prémium érzésű autót keresnek, rengeteg extrával és a kényelemmel a középpontban, a méretből nem szeretnének leadni, esetleg nagycsaládosok. Utánajárás alapján hosszútávó hibák általában nincsenek a modellel, így az autót szívből tudom ajánlani, ha más nem, legalább egy tesztvezetésre.
A Kia Sorento alapára jelenleg 2025. decemberében 17.440.000 Forint, a hybrid változat alapára 17.740.000 Forint.
A nálam járt tesztautó Kryptonite Napfénytető verzióban érkezett, 215 HYBRID AT meghajtással, Aurora Black Pearl színben, bőr kárpitozással.
Az extrákkal megpakolva a tesztautó összértéke a gyártó konfigurátora alapján 21.875.000 Forint.
A tesztlehetőséget nagyon köszönjük a Kia Magyarországnak.
Írta / fotózta: Jakab Benedek
borítókép és motortér: Szalai Zsolt
éjszakai képekben közreműködött: Szeder Balázs
Kövess minket Te is!
Facebook:
tesztelok.hu
Instagram:
tesztelok.hu
TikTok:
tesztelok.hu csatorna
YouTube:
tesztelok.hu csatorna

