Megérkezett, 12,9 milliót kérnek az új Suzuki eVITARA-ért – tesztvezetés

   

Magyarországon az elsők között próbálhattuk ki a szinte nullkilométeres új Suzuki eVITARA-kat.
,,Megkezdődött az új eVITARA értékesítése, amely ötvözi a klasszikus SUV-élményt a legmodernebb elektromos technológiával, akár 428 kilométeres hatótávval és 45 perces gyorstöltéssel.” – ezzel a sajtóközleménnyel találkozhattunk 2025. november 4-én. És akár már 12,9 millió forintért haza is gurulhatunk vele 2025. november 5-től.

A teljes cikk olvasható az alábbi linken, a Tesztelok.hu-n!

Kétféle akkumulátormérettel érhető el, 49 kWh, illetve 61 kWh-s verzióból. Utóbbiból kapható elsőkerékmeghajtású, illetve összkerekes: ALLGRIP-e technológiás változat is. Így az elérhető legnagyobb erő, ami kihozható az autóból, az 128 kW. A technológia egyébként LFP vasfoszfát, amely kínai beszállítótól érkezik és a BYD is ezt a típust használja. A várakozások szerint sokkal strapabíróbb és hosszabb élettartamú.

Itthon az alapmodell már 12,9 millió forinttól kapható, amiért 49kWh-s akkumulátort kapunk, GL felszereltséggel és elsőkerékhajtással.
Az ennél nagyobb, 61kWh-s verzióból már elérhető az ALLGRIP-e technológiás összkerekes változat is, akár már 15 millió forinttól.

Ezzel egy időben a Suzuki Magyarország meghívására szerkesztőségünk részt vehetett a sajtóbemutatón is, a Bakony szívében található Zircen, ahol két napot töltöttünk és alaposabb első pillantásokat vethettünk a megújult, de mégsem teljesen Vitara-szerű eVITARA-ra. A tesztvezetésen az új ALLGRIP-e technológiás modellek kapták a főszerepet, mi pedig jól kipróbáltuk a Suzuki legelső elektromos autóját.

Sőt, a bemutatóra elérkezett Sumio Ono úr is, az eVITARA modell főmérnöke, egyenesen Japánból, az anyavállalattól. Személyesen mutatta be az autót és részt vett velünk minden programon a két nap alatt. A helyszíni prezentációból és termékismertetőből is rengeteg érdekességet tudhattunk meg az autóról és várjuk vissza egy hosszabbkörös ismerkedésre is.

,,A fejlesztés során arra törekedtünk, hogy megőrizzük a Vitara legendás megbízhatóságát és terepjárós karakterét, miközben olyan modellt alkossunk, amely egyszerre kínál könnyed kezelhetőséget, élvezetes vezetési élményt és zéró károsanyag-kibocsátású technológiát.” – nyilatkozta Varga András, a Magyar Suzuki Zrt. marketingvezetője.

Bár már sok éves múltra tekint vissza, a Suzuki Vitara máig az egyik legeladottabb modell Magyarországon a szalonban megtalálhatók közül. Míg azt nálunk, Esztergomban gyártják, az új elektromos változatot pedig Indiában, Gudzsarátban. Igaz, a két modell csak nevében hasonlít egymásra.

Következzen a gyorsteszt

Az autó elég különleges és formabontó, főleg a Suzuki formanyelvét figyelembe véve. Kitűnik a tömegből és sorra fordulnak utána – hisz szinte mindenki ismeri a nálunk elérhető modelleket.

Elölről kissé morcos, három pontos mátrix LED lámpákat kaptunk, masszív 19″-os kerekekkel, bal elöl található töltőnyílással.

Jelenleg 11 színben rendelhető, öt kéttónusú és hat egytónusú verzióban – így jól látszik a mindenhol végigvezetett geometriai formák ötvözete, a hátsó ajtók C-oszlopba rejtett kilincsei és a sötét, egyszínű műanyag kerékjárati ívet rejtő elemek.

Hossza majdnem 4,3 méter, 4275 mm, szélessége 1800 mm, magassága pedig 1635 mm. Szabad hasmagassága 180 mm, és kategóriájában is jó fordulókörsugárral rendelkezik, ami 5,2 méter. Súlya pedig 1,7-1,9 tonna között mozog.

Mindez belülről

Elsőre egyből feltűnik az alul lecsapott fűthető kormánykerék, a műszerfalon található kidomborodó hosszú egyenes „felhő”, amiben elhelyezték a klíma gombjait, illetve a 10,25 colos digitális műszeregység is abból nő ki. A kávái, a sötét fekete rész eléggé nagy, rendesen túlnyúlik a képernyőn, de nem zavaró.
A lebegő középkonzol teljesen zongoralakk borítást kapott, viszont nem gyűjti az ujjlenyomatokat. Egyébként elöl és hátul egyaránt megtalálható egy USB-A és egy USB-C-s csatlakozó, utóbbi csak töltésre.

A beltér ennél a modellnél sima fekete, viszont a jelenlegi lehetőségek szerint a GLX változatok bizonyos színeinél elérhető a fekete-barna színváltozat is.

forrás: Magyar Suzuki Zrt.

Az ülései kényelmesek, a vezető oldal fűthető, elektromosan állítható és deréktámaszt is kapott. A hátsó üléssor mozgatható, háttámlái állíthatóak. A kormány fogása szokásosan masszív és precíz. Összességében egyben van az autó.

Pakolás terén sok lehetőségünk van az autó méretéhez képest. A csomagtartó is elég, bár nem túl nagy, 300 liter körüli méretével.

A zirci hajtás

A Bakony szívében található Zirc mellett próbálhattuk ki először az új eVITARA-t, nagyjából egy óra állt rendelkezésünkre és a teljes erdő – ahol konvojban végighaladtunk a crossoverekkel. Így a tesztvezetés első részében kifejezetten az ALLGRIP-e-n és a Trail módon volt a hangsúly. Az autó így arról szól, hogy nyugodtan merj vele letérni az utakról, ott lesz melletted – probléma nélkül. Amint lekanyarodtunk a mezőre és elérkeztünk a már esős, saras részhez, már nyúltunk is a módválasztóhoz. És az autó még a nagy sárban és pocsolyákban sem esett zavarba, nagyon szépen korrigált mindent – és tényleg: jobban jársz, ha nyomva tartod a pedált, a többit a rendszer megoldja.

Közúton is kipróbáltuk és teljesen élhető – egy hétköznapi, kellemes cirkáló, méretéhez és hajtásához képest egyedi terepképességekkel. Gyorsulásokat nagy súlya ellenére is könnyedén veszi, 0-100 km/h-ig 10 másodperc alatt gyorsul – végsebessége pedig 150 km/h.

Minden okosfunkció megtalálható benne, amit az eddigi modellektől megszokhattunk, gyalogos-érzékelő, sávtartó, adaptív tempomat, hátsó keresztirányú forgalom-figyelmeztetés, holttérfigyelő és táblafigyelő.

A túra végén pedig a Tési Szélmalmok tövében parkoltunk le és tankoltunk újra egy ebéddel.

Összegzés

A 2025. november 5-től elérhető ártáblázat szerint a belépőmodell 49 kWh-s akkumulátorral, elsőkerékhajtással és GL felszereltséggel MySuzuki kedvezménnyel már 12,9 millió forinttól kapható. A jelenlegi felsőkategória pedig 61 kWh-s akkumulátorral, ALLGRIP-e összkerekes rendszerrel, GLX csomagban bruttó 18 millió forint, MySuzuki kedvezménnyel pedig 16,7 millió forint. A közeljövőben nagyjából ugyanez a felépítés fog érkezni a Toyota Urban Cruiser személyében – amely nagyjából ugyanaz, mint a most kipróbált Suzuki eVITARA.

,,Honnan jöttem”

Részletes ártáblázat és konfigurátor november 5-től elérhető a Suzuki weboldalán.

Reméljük, mihamarabb láthatjuk az autót egy részletesebb ismerkedős hétre, mi örömmel várjuk.

A meghívást és a tesztvezetési lehetőséget nagyon köszönjük a Magyar Suzuki Zrt.-nek.

Írta / fotózta: Jakab Benedek
kiegészítő kép: Magyar Suzuki Zrt.

Kövess minket Te is!

Facebook:
tesztelok.hu

Instagram:
tesztelok.hu

TikTok:
tesztelok.hu csatorna

YouTube:
tesztelok.hu csatorna

Írta/Fotó: Jakab Benedek